|
Egyik legszebb
ékszer a királynő koronáján -méltatja a középkori krónikás a Zemplén hegyeinek
hajlatát. S nem tévedett.
Az Északi-Középhegység keleti pereme romlatlan értékeivel, érintetlenségével ma is az ország ékköve. A természetvédők szerint pedig az értékek őrzőjeként egyik utolsó bástya Kelet-Közép-Európában. Páratlan természeti adottságait, benne szőlő és borkultúráját nemzeti himnuszunk is megénekli, hiszen Tokaj hírét világgá röpítve, része a tájegységnek. De a Zemplén szívében és peremén a Rákócziak emlékét megörökítő, épített történelmi emlékek magasodnak a dicső múltról tanúskodva. A térkép fehér foltja, Zemplén érintetlensége többek szerint gazdaságilag hátrány, de ebből erényt, előnyt is lehet kovácsolni, megélhetést teremtve számos családnak. A messze földön híres bor mellett a hegyek gyomrának kincse -korábban az arany- most a gazdag ásványvagyon kínálja magát, a termőföld pedig tálcán nyújtja a maga aranyát. A földhöz értő-óvó módon nyúló harmadik évezredbeli ember itt tehát okosan fordulhat a Zemplénhez, amelyről tudhatja: nem apáinktól örököltük, sokkal inkább unokáinktól kaptuk megőrzésre ... A Zemplénben élőket, itt vállalkozókat egyenesen a termőföld kincseinek kiaknázására teremtették -vallják az itt lakók. És valóban: az erdők, mezők terített asztala szinte számolatlanul kínálja gyümölcseit. Csupán jó szemmel és értő fejjel rá kell találni közelebbi és távolabbi környezetünkben. Persze ez ma már nem elég, megfelelő formában, tetszetősen kell eljuttatni oda, ahol kínálhatja magát. Ma már pedig úgy fogalmazhatunk, oda, ahol már várják, keresik. A családi tulajdonban lévő Nektár Élelmiszeripari és Feldolgozó Kft. csaknem másfél évtizede, 1989-ben alakult. A Zemplénben, Északkelet-Magyarországon, közelebbről Tokaj-Hegyalján található. A vállalkozás létrejötte a helyben megtermelt mezőgazdasági termékek feldolgozásán és piacrajuttatásán alapult. Ezek elsődlegesen dióbél és méz felvásárlásából, belföldi és export értékesítéséből állt. Vállalkozásunk folyamatos tőke visszaforgatással, mind tevékenységi körben, mind termék kínálatban bővült. Az egyik legnépszerűbb termék az abaújszántói üzemben feldogozott méz. A korszerű technológiával feldolgozott méz kitűnő minősége nemzetközileg is piacképes áruvá vált. A vállalkozás további fejlesztési ütemében a telephelybővítés játszott elsődleges szerepet. Szerencs mellett Ondon valósult meg a megfelelő kapacitású telephely. Ennek további fejlesztéseként egy korszerű csomagolóüzem létrehozása történt meg. A folyamatosan bővülő import tevékenység kiszolgálására magánvámraktár kialakítására került sor. Az alapanyagok egy része a minőség megtartása érdekében hűtést igényel. Ennek jegyében avattunk 2001-ben Szerencs-Ondon korszerű hűtőházunkat. A vállalkozás a gördülékenységet szolgálva saját logisztikai háttérrel rendelkezik, 1- és 20 tonnás kapacitás között. A vállalkozás létszáma a tevékenységi kör bővülésével fokozatosan emelkedett. Ma már 100 főt alkalmazunk, ez a létszám termékfeldolgozási főszezonban másfélszeresére bővül. Belföldön beszerzett termékeink nagy részét mezőgazdasági őstermelőktől vásároljuk. Hozzávetőlegesen 5000 őstermelővel állunk évek óta kapcsolatban. Ezzel járulunk hozzá a családok életfeltételeinek javításához. A gondos válogatás,
feldolgozás, a korszerű csomagolás pedig arra teremthet garanciát, hogy
a Nektár Kft. termékei hosszú távon is méltán számíthatnak piaci keresletre. Belföldön, termékeink nagy részét közvetlenül élelmiszerkereskedelmi hálózatokba szállítjuk. A vállalkozás export értékesítés aránya az összes értékesítés felét teszi ki. Főbb vevőpartnereink az Európai Unió országaiban Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban találhatóak. A Nektár Kft 1998-tól saját minőségbiztosítási rendszert vezetett be, 2002-től kidolgozta és megvalósította a HACCP élelmiszerbiztonsági és higiéniai rendszert. Vállalkozásunk a cégvezetés 25 éves szakmai tapasztalatán alapul. Termékeink a legmagasabb minőségi feltételeknek is megfelelnek. Feldolgozásukban ötvözzük a kézi válogatást a legmodernebb osztályozó és csomagoló technológiákkal. Így kívánunk megfelelni vásárlóink elvárásainak idehaza és külföldön egyaránt. |